Elmesélem azt is, hogy nekem a második kisfiam születése (most 8 hónapos) egy állandó bűntudatérzetet is hozott magával, mert azt éreztem, hogy egyik gyerekre se jut soha semmi időm, ami persze nem egészen így volt, de én állandóan ezt éreztem. De annyit mondtad te is meg én is, hogy elég vagyok, hogy képzeld fél év után elhittem. (teeth) És már nem rágom magam ezen állandóan. Próbálok apró változtatásokkal előre haladni, hogy szervezettebb, kiegyensúlyozottabb legyen az életünk. És ha fel is jönnek nehéz érzések vagy szorongás, akkor életemben először képes vagyok arra, hogy ezeket csak úgy elfogadjam, mert megtanultam tőled, hogy ezek is validak és helyük van. És láss csodát, ahogy jöttek, úgy el is mennek, nem ragadok bennük.

Nagyon- nagyon szeretem veled ezt az utazást Zsófi, köszönöm, hogy vezetsz rajta. Az, hogy hálás vagyok, nem elég kifejező, mert nekem fél év alatt annyi gyönyörű és életre szóló változást hoztál, amit szavakkal megköszönni nem lehet.

Körülbelül egy éve vagyok a Belső kör tagja, ebből voltak intenzívebb és kevésbé intenzív időszakok az önismereti utazásomban. Ennek során sok apró lépést tettem, sok mindenben formálódtam, voltak nagy felismeréseim, noha tudom, hogy ez még mindig csak a jéghegy csúcsa. Olyan ez, mint amikor az ember elkezdi beleásni magát komolyabban egy tudományos témába, elolvassa az alap kutatásokat és a legújabb irodalmat, és minél többet tud róla, annál inkább érzi, mennyire kevés valójában a tudása azon a területen. Ez néha elkeserít, és fel akarom adni, de akkor mindig eszembe jutnak a szavaid, Zsófi, hogy minden apró lépés számít. Apró lépés, hogy sokszor már eszembe jut egy-egy automatikus reakcióm közben, hogy ezt nem így kellene csinálnom. Hogy sokszor már nem engedek az önkritikus hangomnak, a szégyennek. Hogy tudom, ha hibáztam, az nem a világ vége. Hogy tudok, egy-egy nagyon rossz reakcióm, vagy napunk után újra kapcsolódni a gyermekemmel.

Miben segítettetek? MINDENBEN!

Gyerekkorom feldolgozásában, párkapcsolat, gyereknevelés.

De amiben lehet hogy a “legnagyobb” sikert értem el, az a határhúzás és érzelmek kimutatása, kimondása. Tudok nemet mondani másoknak, ami előtte nem ment, ha beleszakadtam is akkor is igennel válaszoltam és megcsináltam vagy igent mondtam mert féltem hogy nem fognak szeretni vagy féltem az elutasítástól. 

Nem az átütő nagy eredmények, hanem a nap mint nap tapasztalható apró változások teszik csodálatossá az utazást. Dolgozom magamon és ennek eredményeképp már tudok másképp reagálni egy-egy viharra. A dackorszak túlélő különösen szemléletformáló volt. Így, hogy jobban értem a 2 évesek működését, jobban tudok hozzájuk kapcsolódni. Több türelemmel tudom átsegíteni a kisfiamat a dackorszak nehézségein. Valamelyik nap egy tócsában fürdést és hatalmas kiborulást tudtunk elkerülni, szerintem főleg azért, mert másképp álltam a problémához, mint a belső kör előtt. Most sikerült megértenem őt és alternatívát kitalálni. Repülő lett és pont a tócsa előtt szállt fel. Nem mindig sikerül ez, ma például csak a “megfogom és elviszem” nem túl elegáns, de annál hatásosabb módszere vált be. De azt is itt tanultam, hogy ez is egy elfogadható megoldás, nem kell aggódni, ha nem sikerül mindig humorral, és frappánsan megoldani egy nehéz helyzetet. Nem kell mindennek jól sikerülni, nem kell mindig jól teljesíteni, ahhoz hogy jól legyek.

Nekem a legfontosabb, amit adott a belső kör, az az önegyüttérzésem és önelfogadásom fejlődése. Korábban az önmagammal való elégedetlenség volt a hajtóerő a változni akaráshoz, ami inkább mocsárként visszahúzott. Ahogy elkezdtem az önkritika helyett szeretettel és elfogadással fordulni magam felé, elkezdtem elhinni, hogy elég vagyok, hogy nem megfeszülve a teljesítménykényszertől leszek jobb, elkezdett oldódni a görcsösségem, és egyre többször képessé váltam úgy reagálni, ahogy igazán szeretnék

Végtelenül hálás vagyok Nektek, ezért az anyatükrös csoportért, a szemléletért, a megtartásért. Itt megkapok mindent. Hajlamos vagyok többféle önfejlesztésbe belekezdeni, de mindig oda lyukadok ki, hogy atyaéééég, itt egyben megvan mindeeeen!  Óriási köszönet! A legnagyobb támogatóim önmagamban és az anyaságban, Ti vagytok!

Egy hónapja vagyok az úton, és máris azt érzem, többet fejlődtem, mint előtte 2,5 éven át. Olyan helyzeteket tudok már jobban kezelni, amik eddig totálisan kiborítottak érzelmileg, aminek az lett a következménye, hogy a gyermekem számára sem tudtam érzelmileg elérhető maradni. Hihetetlen számomra, hogy erre is képes vagyok. Bár nagyon nehéz és sokszor hibázok, de most először érzem, hogy jó irányba haladok és képes vagyok rá.

Csak azt szeretném visszajelezni, hogy elképesztően sok relax mondat kezdett el belsővé válni! A terapeutám belsővé tett mondatai mellett a te megerősítő szavaid kezdtek el a leghangosabban előjönni olyan helyzetekben, amikor a kritikus énem akár “jöhetne” is, de mégsem ő a hangos.

Nagyon mélyre mentek azok a szavak, amelyek az én-erősítő relaxokban, belső gyermek relaxokban ki lettek mondva.

Nagyon határozottan merem mondani, hogy gyógyulok és ezt a környezetem is visszajelzi.

Meghallgattam az úton vagyok relaxot. Elképzeltem magamat a jövőben kiegyensúlyozottan, magabiztosan, boldogan. Mielőtt Zsófi mondta, hogy a mostani én menjen oda a jövőbeli énünkhöz, én már odamentem és megöleltem, megnéztem, töltődtem belőle és egyszer csak azon kaptam magam, hogy sírok. De jólesőn sírok. Szenzációs munkát végeztek mind a ketten. Én nem gondoltam volna, hogy 2 hónap munka után itt tartok, hogy egy 12 perces relaxáció ilyen hatással lesz rám.