Van az a fáradtság, amit nem lehet kialudni. Nem a „nem aludtam eleget” típus. Nem is a „háromszor keltem éjjel” fáradtság. Ez a másik. A mélyebb. A lassan ülepedő. Amelyik nemcsak a testedet, de téged fáraszt le. Ami úgy terül el rajtad, mint egy szürke, hajnali köd: nem tudod, mikor jött, csak azt, hogy most már nem látod tőle magad. Nem tudod pontosan, mikor veszítetted el az összeköttetést azzal, aki voltál, csak azt érzed, hogy már régóta nem vagy igazán jelen. Sem ott, sem bent.
Aztán jön egy film. Nem akar meggyőzni semmiről. Nem üvölti az arcodba, hogy „csak pozitívan!” Nem hirdet instant megoldásokat, nem villogtat motivációs posztereket. Csak tükröt mutat. Amit először félve nézel meg – aztán meg csak halkan annyit mondasz: „jé... ez én vagyok.” Ez a Tully.
Három gyerek, egy anya és a csend, amiben lassan eltűnik
Marlo (Charlize Theron) háromgyerekes anya. Van férje, van háza, van (látszólag) stabil élete. És mégis szétesik. Mert lehet, hogy nem vagy egyedül – de attól még baromi magányos tudsz lenni. Lehet, hogy szereted a családod – de nem leszel ettől kevésbé fáradt. Lehet, hogy van segítség – csak nem akkor, nem ott, nem úgy.
A film nem harsány. Nincsenek nagy drámák, csak apró valóságok. A fásultság. A túlélőüzemmód. Az a fajta csöndes gyász, amit nem a halál hoz, hanem a spontaneitás hiánya. A szürke hétköznapok, ahol már azt sem tudod, mikor ettél utoljára asztalnál. Vagy mikor nevettél úgy, hogy nem volt benne kimerültség. És közben ott az anyaság retusált verziója: a mindig hálás, mindig ragyogó nő, aki közben egy hajgumival fogja össze az identitását is. A Tully legnagyobb ereje abban van, hogy nem akar szépíteni. Nem súgja a füledbe, hogy „de hát megéri – hiszen a gyerekeid...” – mert ezt te is tudod. Ettől csak egy plusz réteg bűntudat kerül a kifli mellé a reggeli asztalra.
És akkor becsönget Tully.
Egyfajta posztmodern Mary Poppinsként lép be az ajtón, csak nem esernyővel jön, hanem nyitott füllel. Nem módszerei vannak, hanem jelenléte. És valaki végre Marlóra is figyel. Nem az anyára. A nőre. A személyre az identitásromok mögött. Tully nem nyújt megoldást. Nem váltja meg Marlót. Csak ott van. Teszi a dolgát – ringat, rendet rak, és közben valami mélyebb rendet is hoz: belül. Mert van olyan, amikor nem tanácsra van szükséged, hanem hogy valaki végre észrevegyen. Ne a teljesítményedet – téged.
A Tully nem akarja helyetted eldönteni, hogyan élj
Finoman kérdez: mi marad meg belőled, amikor mindenki másnak adtál? Hol vagy te ebben a sok gondoskodásban, ebben az örökös jelenlétben?
Látszólag a postpartum depresszióról – sőt, pszichózisról – szól. De közben szól rendszerszintű dolgokról is. A női terhekről. A láthatatlan munkáról. A partnerek közti egyenlőtlenségről, ami még a legjobb szándék mellett is fennáll. A társadalmi elvárásokról, amelyek szerint egy nő akkor is mosolyogva bírja a gyűrődést, ha épp a padlón kúszik. Mert a fáradtság, az elhagyás, a túlterheltség nemcsak anyai tapasztalat. Lehetsz épp szingli, gyerektelen, gondoskodó testvér, elvált nő, barátnő, akit a világ mindig használ, de ritkán lát. A Tully nemcsak arról beszél, milyen gyereket nevelni. Hanem arról is, milyen dolog nem látszani, miközben folyamatosan jelen kell lenned.
Nem a végén lesz jobb, hanem közben
A Tully mer kockáztatni. Bevállal egy csavart, ami megoszthatja a nézőket – de épp ettől lesz több, mint egy film az anyaságról. Nem kínál boldog befejezést. Nincs nagy áttörés. Csak valami halk, mégis lényeges történik: Marlo végre nem funkcióként látja magát, hanem emberként. Aki még mindig fáradt – de már nem láthatatlan. Aki talán nem tud mindent egyedül, de már nem is akarja.
Mert az anyaság nem önfeladás. Hanem az a küzdelem, hogy újra és újra visszatalálj önmagadhoz – a káoszban, tejfoltok között, kialvatlanul is. A Tully ezért fontos. Mert nem akarja eldönteni helyetted, hogyan élj. Csak annyit mond: figyelj magadra. Mert az, hogy vagy – nemcsak biológia. Hanem emberi létkérdés.
Pszichoanyu (Tully) - Jason Reitman /2018/
szerző: Csanádi Daniella, Anyatükör PRO mentorprogramos anya
Keresés
Kapcsolódó bejegyzések
„A tiszta kapcsolat valódi, hiteles és mentes a játszmáktól” – Kapcsolat-higiéné kezdőknek és haladóknak
A kapcsolatokat övező téves hiedelmek sokak életét árnyékolják be jelenleg is tudatosan vagy tudattalanul. Ilyen például, hogy ha konfliktus van köztünk, akkor nem működik jól a párkapcsolatunk. Vagy az, hogy ha szükségünk van párkapcsolati tréningre, és szeretnénk közösen mélyíteni az önismeretünket egy pszichológus vagy párterapeuta segítségével, az azt jelenti, hogy valami nem működik a maga természetes módján jól közöttünk.
“Felborul a régi rend, és megszületik egy új” – A szülővé válás útján
Amikor egy baba megfogan, formálódik, majd megszületik, azzal egy anya és egy apa is megfogan, formálódik és születik, valamint egy új család is. Akár volt benne már részünk, akár nem, mind sejtjük, hogy egy gyermek születése megfordíthatatlan változásokat hoz az életünkbe. A kérdés az, hogy milyen változások ezek, s mennyire élünk az általuk hozott lehetőségekkel.
